8700 Marcali, Petőfi u. 16.

+36 85 510 643

titkarsag@berzsenyimarcali.hu

Fade in Overlay

Hover over the image to see the effect.

Avatar
Hello World

Marcali Somogy megye északnyugati részén, a belső-somogyi középtájhoz tartozó Marcali-hát keleti oldalán terül el. Tóth Ágoston térképész itteni mellszobránál a földrajzi helyzetét pontosan meghatározták; szélesség: 46° 34' 46'', hosszúság: 17° 24' 38''.

A település minden égtáj felől megközelíthető: észak-déli irányban szeli át a 68-as út, amely a Balatontól vezet a barcsi határátkelőig. Keletről Öreglak, nyugatról Zalakomár felől juthatunk a városba. Naponta több mint nyolcvan helyközi autóbuszjárat érkezik ide, illetve indul pályaudvaráról. Átszállás nélkül érhetjük el Budapestet, Győrt, Baját, Mohácsot és Kaposvárt.

Naponta hat vonattal utazhatunk a 15 kilométerre levő Balaton, illetve a somogyszobi csomópont felé. Marcali középfokú igazgatási, ellátó és foglalkoztatási központként a kistérség centruma.

A Marcali-hát Balatonberény és Balatonkeresztúr között emelkedik ki a partot övező lejtős síkságból, a keleti és nyugati oldalt kísérő vizenyős, lápos környezetből. Egyenes vonalban húzódik délre, 30-35 km hosszúságban morfológiailag is élesen kirajzolódva, majd egyre inkább eltűnve a homoktakaró alatt. Legmagasabb pontja a várostól északnyugatra a Kastély-dombon (256,5 m) található. A Kanizsai-dombon a geodéziai alappontot (236,6 m) vasbeton mérőtorony jelöli. A hátságot többségében lösz takarja, csak néhol bújik elő a pannon homok-és agyagréteg. Például az egykori téglagyár helyén, illetve a régi gombai homokbányában. A várostól északkeletre terül el a Balaton turzásokkal elzárt egykori öble - a Nagyberek, - keletre síkság-jelleget öltő homokvidéket találunk a (Nagyberek - Dráva-völgy közötti homokterület).

A környék éghajlata átmeneti jellegű, a nedves, kontinentális éghajlatot mediterrán és óceáni hatás befolyásolja. A csapadék mennyisége az országos átlagot valamivel meghaladja, a napfénytartam ennek alatta marad. Az észak-déli nyitottság következtében gyorsan változhat az időjárás.

A vidék folyóvizeinek végcélja, a Balaton. A város déli felén - a dombokról lejőve - a Kátyú fut keresztül, míg eléri a Sári-csatornát, az északabbra csordogáló kis patakok Gombai-vízfolyás (Szent János-árok) néven együtt érik el a Marcali-víztározót. A várostól keletre folyik a Sári-csatorna és a Boronkai-patak, melyek több halastón és a víztározón át - később egyesülve - torkollanak a Nyugati-övcsatornába. Az Ángus (a régi Forgách-kastély egykori parkja) mellett található a település egyetlen forrása. A helyben fúrt kilenc kút egyike sincs ma használatban, mert vasas, metángázos vizüket nem javítja tisztítómű.

A határ 30 százaléka erdő, nagyobb része mageredetű és sarjerdő. A dombvidéken tölgy, hárs, gyertyán, bükk és vadcseresznye él. Közepesen fejlett cserjeszintje alatt szúrós csodabogyó, lednek, májvirág, szellőrózsa, medvehagyma, borostyán és sárga árvacsalán is előfordul. A homokvidékeken az erdő főleg kocsányos tölgyből áll, ehhez többnyire hárs és néha gyertyán társul.

Cserjeszintjében a galagonya, a csíkos kecskerágó, a mogyoró és a kökény, míg lágyszárúiból a gyöngyvirág, a salamonpecsét, a királynő gyertyája és a szálkaperje említhető. A berket az égerlápok, fűzlápok, rétlápok uralják. A lombkorona-szintet éger, kőris, nyír és rekettyefűz foglalja el. A cserjék között (a rekettyefűzön kívül) a kutyabenge, a veresgyűrű, a som és a kányabangita a leggyakoribb. Gyepszintjén mocsári páfrány, szálkás pajzsika, többféle sás és sárga nőszirom talál élőhelyet.

A várostól délkeletre található a 8.000 hektáros Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet, amely 1991-től védett. Kezelője a Somogy Természetvédelmi Szervezet. A környezeti adottságok változatos élőhelyet biztosítanak szinte a Somogyra jellemző valamennyi állatfaj számára.

A madarak közül megtalálható itt a réti sas, a fehér és a fekete gólya, a fekete harkály, a nagy kócsag, a vörös gém, és a cigányréce is. Említésre méltó a réti csík, a keresztes vipera, a csíkos hátú vízisikló, a mocsári teknős, a mezei és a csalitjáró pocok, a nagypele, a nyuszt és a vidra előfordulása. A vidéken szép számban láthatunk őzet, gímszarvast és vaddisznót. A gerinctelen állatok közül 33 védett fajt tartanak nyilván.

A város - mint balatoni háttértelepülés - többnyire inkább az átmenő idegenforgalmat szolgálja. A szállást keresőknek négy panzió 60 férőhelye mellett a középfokú iskolák kollégiuma és néhány magánház biztosít szálláshelyet.

A központban álló római katolikus templom gótikus stílusban épült a XV. században. A hódoltság idején csak falai maradtak meg. A török kor utáni újjáépítésben barokk mennyezet és torony került rá, a A XIX. században készült szecessziós szentélye. Az épület - a hozzátartozó plébániával és parkkal - műemléki védelem alatt áll. Itt látható az 1884-ben emelt Szentháromság szobor is.

A gombai barokk templom 1755-ben, a Közép-hegyen álló Szent Orbán kápolna 1866-ben épült. A XVIII. sz-i Széchényi- kastély helyén épült, 85 helyiségből álló új kastély 1913-ban készült el. A neobarokk épület jelenleg a városi kórháznak ad otthont. Parkjában az öreg faóriások között tölgy, vérbükk, platán, selyemfenyő, feketedió egyaránt fellelhető. Itt látható Széchenyi István és Tóth Ágoston mellszobra.

Az egyedi építészeti értékek között tartják számon a városi bíróság, a városháza, a volt Mayer-ház, a Noszlopy Gáspár Általános Iskola, a zeneiskola, a Nagy-hegyen álló Nagypince épületét. A Nagypincéhez vezető úton található a XIX. századi Mária-szobor.

A gombai városrészből a Forgách-kastély, a harangtorony, Nepomuki Szent János szobra említhető. A niklai remete - Berzsenyi Dániel - egykori kisgombai birtokát emlékoszlop jelzi.

A városban és külterületén jelentős számú - a század elejéről és a múlt századból származó - kőkereszt áll. A Marcali-háton ismét mutatja a környező települések irányát az 1997-ben újraállított Kezesfa, a múltban használt közutak útjelzője.

A díjat a Berzsenyi Dániel Gimnázium, Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium nevelőtestülete alapította az 1980-81-es tanévben abból a célból, hogy elismerje vele azon végzős tanulók érdemeit, akik példamutató magatartásukkal, kiemelkedő tanulmányi munkájukkal, versenyeken elért eredményeikkel kivívták társaik és tanáraik megbecsülését, öregbítették iskolánk hírnevét.

A díjat az a diák kaphatja, akit az osztályban tanító tanárok egyetértésével az osztályfőnök javasol, és nevelőtestületi értekezleten a nevelőtestület egyszerű többséggel támogat.

A díj átadása minden évben a ballagási ünnepségen történik.

A Pro Schola – érdemérem elnyerője megkapja az erről szóló oklevelet, a díjjal járó emlékplakettet és könyvjutalmat.

 

2023 Vincze Martin  
     
2022 Gáspár Gellért
Makai Zsófia Panna
 
     
2021 Baranyi Liána
Gáspár Gréti
Kuti Melitta
 
     
2020 Ámmer Fanni
   
2019 Bene Fruzsina
   
2018 Pántics Luca
   
2017 Jandrics András
Krénusz Márton
   
2016 Pamuki Alexa
   
2015 Kozma Krisztián
Ősz Gábor
   
2014 Zajcsuk Liliána
   
2013 Ács Adriána
Fellegi Emese
Hajdu Péter
Szűcs András
   
2012 Boros Gábor
Mohari Martin
   
2010 Bacskó Zsanett
Segyevy Dániel Zoltán
   
2008 Bauer Tamás
Gáli Orsolya
   
2005 Kis-Dörnyei Nóra
   
2004 Golodjuk Vita
Horváth Gergő
   
2002 Gadányi Nikoletta
   
2001 Láris Liliána
   
2000 Kardos Csilla
   
1999 Csenki Laura
Durcsán Viktória
   
1994 Völgyi Tamás
   
1992 Bozsek Anna
Kovács Anita
   
1991 Olasz Balázs
   
1990 Gausz János
Makai Enikő
Németh Gábor
   
1989 Papp Krisztina
Szabadfi Mónika
   
1988 Horváth Gyöngyi
   
1985 Káplár Veronika
Molnár Beáta
   
1984 Cigoth Edit
Nyerki Ágnes
   
1983 Varga Márta
Czibula Béla
   
1982 Csobod Judit
Páhi Katalin
   
1981 Cserti Anikó
Varga Beáta

1776-1836

 

1776-ban a Vas megyei Egyházashetyén született középbirtokosi családban.

13 éves koráig apja otthon tanította, mivel a szülőfalujában nem volt nyilvános iskola.

A kis Dániel gyenge fizikumú, beteges gyermek volt, később azonban megerősödött, így már nélkülözni tudta a szülői ház féltő gondoskodását. 1788-ban a soproni evangélikus líceum diákja lett, kisebb megszakításokkal hét éven  keresztül  itt nevelkedett. Tanárai szigorát azonban makacsul elutasította, és 1793-ban megszökött Sopronból.

Ezt követően rövid ideig katonáskodott, de a katonai élet még az iskolánál is szigorúbb volt számára, így rövid időn belül elhagyta ezt a pályát.

1795-ben végleg megszakítja tanulmányait, és részben ezért, valamint más nézeteltérések miatt apjával való viszonya elmérgesedett. Ehhez hozzájárult az is, hogy nehezen dolgozta fel anyja elvesztését.

1799-ben megházasodik. Dukai Takách Zsuzsannát veszi feleségül, ás annak birtokán, Sömjénben telepednek le. 1804-ben azonban kézbe kell vennie saját családja birtokait, így Niklára költöznek. Itt takarékos, de jómódú birtokosként élte a földesurak gazdálkodó életét. Dani uraság – ahogy jobbágyai  szólították- azonban nem érzi itt jól magát.

Szellemi társtalanság gyötri, hiszen nem talál partnert a maga  óriási műveltségéhez. Berzsenyi ugyanis jól ismerte az antik görög és római kultúrát, titkon verseket írt.  Ezeket  a verseket 1808-ban megmutatta egy barátjának, majd rajta keresztül eljutottak Kazinczy Ferenchez, aki igazi értéket látott bennük. Ő volt, aki  bevezette  a költőt a korabeli irodalmi életbe, és ösztönözte versei kiadására.

Berzsenyi ismertséget szerzett, de ezt nem igazán használta ki, magányos, visszahúzódó élet élt Niklán. A falu határát csak ritkán hagyta el, amikor írókkal, költőkkel találkozott Pesten vagy épp Kazinczy birtokán.

1836-ban hosszas betegeskedés után halt meg.

Életműve közel kilencven költemény, amivel méltán írta be magát a magyar irodalom történetébe. Költészete átmenet a klasszicizmus és a romantika között. A jellemében feszülő ellentétek költészetében is megtalálhatók: kedveli a letisztult, szabályos formákat, emellett csapongó, áradó képei szenvedélyről tanúskodnak. E kettősség teszi érdekessé, izgalmassá verseit a mai kor embere számára is.

2023 Csécs Barna
Czuring Nóra
Guricza Zoltán
Kisgyura Száva

   
2022 Borbély Bori
Németh Zsóka
kézilabda, atlétika  
2021 Szántó Júlia Anna úszás,
országúti kerékpár
 
2020 Pajor Gergő atlétika  
       
2017

Bárczi Kata
Mezőfi Brigitta
Szecsődi Laura
Gergő Virág

atlétika
kézilabda
 

Szántó Dénes

országúti kerékpár
duatlon, kosárlabda
 
2015 Várfalvi Dániel kosárlabda, atlétika
2014 Hanusz Boglárka kézilabda
2013 Androsics Veronika atlétika
2012 Bodrogi Ágnes Viktória atlétika
2004 Gergye Petra kézilabda
2003 Guricza Tímea sakk
1997 Balogh Tamás birkózás
1997 Szántai Viktória kézilabda
1990 Vinkó Tünde sakk
1988 Laczó Tímea atlétika
1987 Borsos Sándor atlétika
1985 Lukács Éva atlétika
1982 Mergancz Sándor lövészet
1976 Fokvári Adrien kézilabda
1975 Jandrics Róbert torna
1974 Kiss László kosárlabda
1971 Bacsi László labdarúgás
1971 Bognár Sarolta  kézilabda
1970 Illés Irén kézilabda
1969 Fodor András torna