Berzsenyi a Facebook-on

Közösségi szolgálattal kapcsolatos rendelkezések

Tisztelt Szülők, kedves Diákok!

Az érettségi bizonyítvány kiadásának feltételeként meghatározott ötven óra közösségi szolgálat elvégzése - elsőként a 2016. január 1-je után érettségizők esetében - legkésőbb a tanuló érettségi bizonyítványa kiadása időpontjáig igazolható.

A közösségi szolgálat teljesítését a 2005. évi LXXXVIII. törvény által előírtak szerint szervezzük.

Az iskola feladatai:

  • közösségi szolgálat szervezése, melyet az iskolában kijelölt pedagógus koordinál,  akinek feladata az intézmény közvetlen környezetében azoknak a helyszíneknek és lehetőségeknek, együttműködő szervezeteknek a feltérképezése, amelyek lehetővé teszik a tanulók számára a közösségi szolgálat teljesítését
  • külső szervezetekkel együttműködési megállapodást köt
  • 9-12. évfolyamos tanulók számára lehetőség szerint arányosan elosztva biztosítani az ötven órás közösségi szolgálat teljesítését három tanévre - amitől szülői kérésre lehet eltérni indokolt esetben
  • a tanuló intézményváltása esetén a közösségi szolgálat teljesítéséről igazolást állítson ki arról, hogy az intézményváltásig a tanuló hány órát teljesített.

Jelentkezési lap kitöltésével tájékoztatjuk az érintett tanulókat és szülőket a választható tevékenységi körökről.

A tanulókat és szüleiket írásban tájékoztatjuk a közösségi szolgálat megvalósításának tervezett helyéről és idejéről, aminek tudomásul vételét ők aláírásukkal igazolják.

A közösségi szolgálat teljesítéséről három példányban igazolást ad az iskola, amelyből egy-egy példány a tanulónál, a fogadó szervezetnél és az intézménynél marad.

Az osztálynaplóban és a törzslapon az osztályfőnöknek dokumentálnia kell a közösségi szolgálat teljesítését.

Együttműködő partnereink listája, a koordinátorok neve és elérhetősége ITT található.

Facebook Like Box Slider