8700 Marcali, Petőfi u. 16.

+36 85 510 643

titkarsag@berzsenyimarcali.hu

 
 
 
 

Sátoraljaújhely 41. alkalommal adott otthont az Édes anyanyelvünk verseny országos, kárpát-medencei  döntőjének 2013. október 17-től 20-ig.  A versenyre a tavasszal lezajlott megyei fordulók első és második helyzettjei kaptak meghívást, mintegy 130 magyarországi és határon túli magyar középiskolás.

Marcalit és Somogy megyét (egy barcsi gimnazista és egy siófoki szakközépiskolás mellett) Kozma Krisztián, a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium 12. E osztályos tanulója képviselte az országos döntőn.

 

A megmérettetés október 18-án a háromórás írásbeli fordulóval kezdődött, ezt a 19-i szóbeli döntő követte. A feladatok közti szabad időben a versenyzőknek és kísérő tanáraiknak a szervezők színvonalas programot biztosítottak: városnézésen, színházlátogatáson, táncesten vehettek részt, a Zemplén Kalandparkba kirándulhattak, szakmai és baráti beszélgetéseket folytathattak.

Vasárnap délelőtt Széphalomban, Kazinczy Ferenc sírjának megkoszorúzása után került sor az ünnepélyes díjkiosztásra. 25 versenyző nyerte el Sátoraljaújhely város plakettjét és részesült pénzjutalomban, 25 diák az Anyanyelvápolók Szövetségének könyvcsomagját kapta.

Kozma Krisztián a legjobbakkal együtt nyerte el a csodaszép plakettet.

Október 24-én Krisztián újabb szép sikert ért el. A Somogyi TISZK Közép-és Szakiskola Krúdy Gyula Tagintézménye Siófokon a hagyományos Krúdy-napok keretében prózamondó versenyt szervezett. A Dunántúl számos középiskolájából érkező diákok egy szabadon választott Krúdy-mű részletét adták elő, illetve egy kötelező szöveget olvastak fel. A versenyen Kozma Krisztián megosztott első helyezett lett, illetve elnyerte a zsűri különdíját A legszebb szöveg kategóriában.
Krisztián felkészítő tanára Borosné Gyarmati Cecília.