8700 Marcali, Petőfi u. 16.

+36 85 510 643

titkarsag@berzsenyimarcali.hu

 
 
 
 

2014. március 4-én rendezték Siófokon a Bújj a bőrömbe! nyomozó, közlekedési és önvédelmi csapatverseny első középdöntőjét. A Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium csapatát négy 12. E osztályos diák alkotta:  Dudás Péter, Kovács Brigitta, Kozma Krisztián és Ősz Gábor. A vetélkedő olyan élethelyzeteket idézett fel, amelyek a való világban óvatosságra intik a diákokat, esetenként próbára teszik a figyelmüket és a fegyelmezettségüket.  A csapatok tájékozódásban, közlekedésben, nyomozásban, ügyességi feladatokban és rejtvények megoldásában jeleskedhettek. Az elődöntő során végig vezettek a berzsenyisek, így első helyezettként jutottak az áprilisi  kaposvári döntőbe. Somogy megyében összesen három elődöntőt rendeztek ugyanazon feladatokkal, a 15 csapat közül a marcaliak érték el összesítésben a legmagasabb pontszámot.