8700 Marcali, Petőfi u. 16.

+36 85 510 643

titkarsag@berzsenyimarcali.hu



A Boronkai Hagyományőrző és Íjász Egyesület 2014. szeptember 21-én, vasárnap rendezte meg az V. BHÍE 3D Íjászkupát a kéthelyi Góbé Tanyán. A versenyen élethű nagyságú, három dimenziós állatcélokra kell lőni, méretlen távolságokról, miközben sokszor nem könnyű terepen kell elvándorolni egyik céltól a másikig. A célokra itt két lövést lehetett leadni, mindegyik találat teljes értékű volt, így egy-egy célon 20, de legfeljebb 22 pontot lehetett szerezni.

Iskolánk diákja, a 12.E osztályos Erdei Renáta felnőtt vadászreflex kategóriában indulva szerezte meg az előkelő második helyet, s vele együtt az ezüstérmet is. Reni már több éve tagja a Boronkai Hagyományőrző és Íjász Egyesületnek, gyakran jár versenyekre, és az iskola sportnapján is rendszeresen részt vesz, mint a sportágat bemutató diák. Szerencsére egyre több az érdeklődő eziránt a nagyon szép sport iránt, reméljük, egyre többen kapnak kedvet iskolánk diákjai közül is az íjászathoz.