8700 Marcali, Petőfi u. 16.

+36 85 510 643

titkarsag@berzsenyimarcali.hu

Egy éve, 2013 őszén hirdette meg az Irodalmi rádió a Nagy országos szavalóverseny című rendezvénysorozatát. Mint erről már korábban hírt adtunk, a  három fordulós verseny elődöntője március 8-án zajlott Budapesten a Csokonai Művelődési Központban.  A versenyzők egy-egy szabadon választott alkotást adtak elő, a produkciókat a rádió egyenes adásban közvetítette. Kozma Krisztián, gimnáziumunk 13. E osztályos tanulója Arany János Szondi két apródja című balladáját szavalta.

A legjobbak a június 7-i középdöntőn mérték össze tudásukat, ahol egy-egy, az Irodalmi rádió szerkesztői által választott kortárs műalkotással szerepeltek.  Krisztián Tóth Ferenc Elveszített szép Johannám című versét adta elő nagy sikerrel. 

A középdöntőből 15 versenyző jutott a miskolci országos döntőbe, melyet október 25-én a Művészetek Házában rendeztek. Mint mindig, a héttagú zsűri nehéz helyzetben volt, mert a legjobbak között nehéz dönteni. Krisztián a helyszínen szembesült azzal a váratlan meglepetéssel, hogy  ő  az egyetlen versenyző, aki éppen az egyik zsűritag alkotását kapta előadandó feladatként:  Kováts Péter Disszonancia című versét. 

A színvonalas előadások után a zsűri hosszasan tanácskozott, majd mindenkit értékelt és jutalmazott. A díjak fogytak és fogytak, a feszültség egyre fokozódott, hiszen a dobogósok kihirdetésére –mint általában-  a felsorolás  végén került sor. Nagy örömünkre harmadik helyezett lett Kurucz Ádám,  marcali egyetemista. Majd ismertették a második helyezettet, és már csak egy valakinek a neve nem hangzott el, de kimondatlanul is egyértelművé vált:  Kozma Krisztián első helyezett lett a Nagy országos szavalóversenyen. A jutalmak és elismerések mellett Krisztián nagyszerű teljesítményével kiérdemelte,  hogy az Irodalmi rádió  állandó előadói közé került.

Szép volt, Krisztián!