8700 Marcali, Petőfi u. 16.

+36 85 510 643

titkarsag@berzsenyimarcali.hu

Kosárlabda csapatunk a megyei 2. hely megszerzése után  selejtezőt játszhatott az országos elődöntőbe jutásért. A Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium volt az ellenfelünk. Az első félidőben 7 ponttal vezettek ellenünk, amit a harmadik negyedben növelni is tudtak. Védekezést váltottunk az utolsó játékrészre, és a letámadásunknak, valamint a hét darab eredményes hárompontos dobásunknak köszönhetően feljöttünk három pontra, ami sajnos megmaradt a mérkőzés végéig, így a dombóváriak jutottak tovább egy kiélezett mérkőzésen.

Kosárlabda Diákolimpia VI. korcsoport fiú - Megyei Döntő 2014/2015
Munkácsy Gimnázium, Kaposvár
Berzsenyi Gimnázium, Marcali
Eötvös Szki, Kaposvár

Országos Selejtező
 
I. Illyés Gyula Gimnázium, Dombóvár
II.  Berzsenyi Gimnázium, Marcali
 
Csapatunk tagjai:

Bárczi Levente, Gaál Patrik, Kovács Botond, Lemli Roland, Nádor Zoltán, Ősz Zoltán, Szántó Dénes, Szecsődi Richárd, Várfalvi Dániel