A Berzsenyi Dániel Gimnázium 12. E/A osztályának 30 tanulója  Nagyné Bakos Franciska osztályfőnök és a kolozsvári születésű Miklós István tanár úr vezetésével egy csodálatos és felejthetetlen kiránduláson vett részt Erdélyben 2012. június. 15-19-ig. A tanulók által régóta gyűjtögetett  osztálypénz mellett egy pályázaton elnyert pénzösszeg is támogatta az emlékezetes utat.

A „Kalotaszegi régió”-ban tett körút főbb látnivalói voltak: Bánffyhunyad, Nagyvárad, Kolozsvár, Kőrösfő, Tordai Hasadék, Tordai Sóbánya, Kolozsi sóstó.

Kolozsváron szívbemarkoló élmény volt a Házsongárdi temető, ezen kívül megnéztük még Mátyás király szülőházát, a Szent Mihály Katolikus Templomot, a Farkas utcai Református Templomot és a Babes-Bólyai Tudományegyetemet.

Jó volt esténként barangolni a pezsgő kolozsvári diákváros utcáin, s öröm volt, ha magyar szavakat hallottunk. A nemzetközi diákszállón viszont szinte mindenki beszélt angolul, így a mi tanítványaink is gyakorolták ezt a világnyelvet. Bár a csinos román lányok miatt többen a román nyelvvel is próbálkoztak. Két este főztünk közösen vacsorát, a legjobb szakácsnak a fiúk bizonyultak, akik vörösboros szarvaspörkölttel kápráztattak el bennünket. A lányok olaszos ínyencséget készítettek. Nehéz szívvel hagytuk ott Erdélyt,még maradtunk volna. Köszönet a szülőknek a sok támogatásért, s az útra küldött hazai finomságokért!