Február 9-én, nem is olyan rég vágtunk neki egy számunkra eddig hihetetlennek vélt utazásnak. Reggel 6-kor a frissítően csípős korai levegő nem bizonyult megfelelő ébresztőnek, ugyanis szerintem a Trahüttenig vezető út kis csapatunk számára teljesen homályos. Személyes példámból kiindulva az első emlékeim még Magyarországhoz kötnek, majd hirtelen váltásban, már csak a havas hegyek égbemeredő látványára lettem figyelmes Ausztria földjén.

Napokra lebontva több oldalnyi történetet tudnék írni, mesélni, csak attól tartok, hogy ez számomra élvezetesebb lenne, mint a kedves olvasónak a monitor túloldalán.

Kezdő síelőkként (annyira kezdő szint, hogy januárig a sílécet sem tudtuk felvenni) eleinte bátortalanul, de nagyon lelkesen vágtunk neki a hótakarónak. Hozzávetőlegesen két óra leforgása alatt csapatunk nagy része sikeresen minden alapot elsajátított. Többségünk akkor még gondolni sem merte volna, hogy 2 nap elteltével szülőriogató magasságokba fogunk felmenni, (egészen pontos értékkel meghatározva 1880 méter) azt meg pláne, hogy le is érkezünk onnét. De sikerült!
Első nap már attól fellelkesedtünk, hogy néhány felvonós borulás után a kék lankás pályára felmehettünk. Mekkora dolog volt ez, aznap.  Legjobb emlékeim egyike, hogy alig indultam el, a nagy ámuldozás közepette nem értem rá koncentrálni, és kapásból megöleltem a havat. Durr..! Voltak szép kis esések, meg foltok, izomláz, ilyesmi, de teljesen megérte. A lényeg, hogy nagyon gyorsan ráéreztünk a dologra, és simán csúsztunk már, a végére.

Persze voltak köztünk síléccel születettek is, akiket körülbelül reggel a buszon, meg délután szintén a busznál láttunk. Sztorikból, képekből és videókból ítélve, nagyon valószínű, hogy ők sem unatkoztak ez alatt a négy nap alatt. Na majd jövőre már mi is csatlakozunk, hozzájuk.

Viszont, meg kell, hogy említsem köztünk, kezdők között is akadtak bajnok palánták. Ha jól emlékszem, kedden délután és szerdán, már a csúcsra törhettünk, persze Krénusz tanár úr óvó tekintete mellett. Már csak a kilátás is minden esést és borulást megért. A hegycsúcsok, a felhők, a levegő, a tanár úr rögtönzött földrajzórái… egyszerűen elképesztő volt!
A sítáboroknak a fő célja egyértelműen a síelés, az adrenalin, a lehetetlen lehetségessé tétele, és a határaink feszegetése illetve átlépése, de azért nem szabad megfeledkezni a szálláson töltött hangulatos estékről sem. Rendszeres fürdetések, hógolyó háborúk, filmezések, séták, vagy csak egy rögtönzött hajnali nassolás is nyújt legalább akkora élményt, mint egy nagyon precíz, szinte már begyakorolt zakózás a felvonó kellős közepéről.

Életem első síelése úgy gondolom, remek volt. Bátran kijelentem, hogy a kedvenceim közé tartozik, de szerintem minden kis zöldfülű síelő palántának óriási élmény volt.

Csak ajánlani tudom, haladóknak, de kezdőknek főként.

SIker TÁrsaság BOrulás Röhögés

Osvald Regina