8700 Marcali, Petőfi u. 16.

+36 85 510 643

titkarsag@berzsenyimarcali.hu

2014. április 23. és 27. között rendezték Győrben a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd verseny országos fordulóját. A mintegy 150 versenyző diák a Kárpát-medence számos középiskolájából érkezett, közülük 26-an jöttek  Erdélyből, a Vajdaságból, a Felvidékről, illetve Kárpátaljáról. Somogy megyét 2 szakközépiskolás és 2 gimnazista diák képviselte. Kozma Krisztián, a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium 12. E osztályos tanulója a gimnazisták mezőnyében versenyzett.

Pénteken reggel a program Kazinczy Ferenc szobrának megkoszorúzásával kezdődött a versenyt szervező Kazinczy Ferenc Gimnáziumban, majd az ünnepélyes megnyitóra került sor a győri városházán. Fél 10-től a diákok a szabadon választott szövegeket olvasták fel, délután az írásbeli feladatot oldották meg. Ezt városnézés követte, este pedig a házigazdák  színházlátogatással kedveskedtek a vendégeknek: a Győri Nemzeti Színházban a Mágnás Miska című operett főpróbáját tekinthették meg az érdeklődők.

Szombaton délelőtt a kötelező szövegek előadásával folytatódott a verseny. Délután a szakmai értékelésen a zsűri tagjai tanácsokat adtak a diákoknak és a felkészítőknek a további munkához.

Az ünnepélyes díjkiosztó vasárnap délelőtt a városházán zajlott. A versenyzők közül 35-en részesültek a legmagasabb elismerésben: megkapták a Kazinczy-emlékérmet.

Kozma Krisztián példamutatóan szép beszédéért átvehette Wacha Imre tanár úrtól, a bírálóbizottság elnökétől a Kazinczy-emlékérmet.

Gratulálunk és további sikereket kívánunk!