8700 Marcali, Petőfi u. 16.

+36 85 510 643

titkarsag@berzsenyimarcali.hu

Április 16-19. között rendezték meg Győrben immár 50. alkalommal a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd Verseny Kárpát-medencei döntőjét. A közel 150 diák 3 csoportra osztva (szakközépiskolák és két gimnáziumi csoport) versenyzett.

Péntek reggel az ünnepélyes megnyitó után a szabadon választott szövegek felolvasása, majd délután az írásbeli feladat következett. Ezek után a szervezők városnézésre invitáltak bennünket, így megtekinthettük Győr nevezetességeit, este pedig a Jézus Krisztus Szupersztár című darabot láttuk a Győri Nemzeti Színházban.

Szombat reggel folytatódott a verseny az idegen szöveg felolvasásával, melynek felkészülési ideje 15 perc volt. Délután egy ezzel kapcsolatos beszélgetésen, értékelésen vettünk részt, ahol nagyon sokat tanulhattunk többek között Wacha Imre tanár úrtól, Török Annamária és Bordi András rádióbemondóktól.

Vasárnap következett az eredményhirdetés és a zárás, ahol Kazinczy-éremmel és egyéb különdíjakkal jutalmazták a legjobbakat.

Végül érem nélkül ugyan, de rengeteg tapasztalattal, tudással és élménnyel tértem haza, melyeknek remélhetőleg hasznát vehetem a következő versenyen.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani felkészítő tanáromnak, Horváthné Csoszó Gyöngyinek fáradhatatlan munkájáért!

Pántics Luca
Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium,
Szakközépiskola és Kollégium