A Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 9-10. osztályában ez év márciusában 16 órán keresztül Jager Nikoletta, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel pedagógusképző karának hallgatója, a Marcali Zeneiskola hegedűtanára tartotta összefüggő egyéni gyakorlatát, Miklós Judit mentor tanár irányításával.

Változatos, színes ének órái tették hangulatossá az alkalmakat. A tanulók aktív részvétellel kapcsolódtak a közös tevékenységbe, ezzel is gazdagítva zenei műveltségüket. Érdeklődésükre közös tanár-diák kamarazenélésre is sor került, ezzel is igazolva a két intézmény együttműködési kapcsolatát.

Köszönjük mindenki részvételét és a gimnázium igazgatójának a lehetőséget!