2015. június 13-án volt a 42 éves érettségi találkozója az 1972/73. tanévben végzett 4.b osztálynak.

A találkozót a gimnáziumban kezdtük, megnéztük az iskolai múzeumot, a tablókat, vidáman felidéztük a régi iskolát, az őszi munkákat. Az osztályfőnöki órán és a vacsora közben a 14 öreg diák beszámolt gazdag életútjáról, hisz régen találkoztunk, a 42 év alatt mindössze négyszer. Az osztálynak négy évig én voltam az osztályfőnöke. Sajnos, a 47 főből már ketten meghaltak, a lusták pedig nem jöttek el. 14-en viszont kíváncsiak voltak egymásra. Szívesen emlékeztek az iskolában töltött diákévekre; jóra és rosszra egyaránt. Felidézték tanáraikat, diákcsínyeiket, vidám eseményeket. Sokat nevettünk és sírtunk. A beszélgetésekből kiderült, hogy a szakközépiskolai négy év nem múlt el nyomtalanul, tudásukkal megállták helyüket a munkahelyükön és az életben. Szép családjuk van, az ügyesebbeknél már unokák is születtek. Túlélték az életük tragédiáit, többüknek gyermeke iskolánkba jár és járt.
A beszélgetés során sor került Gál Tanár Úrra is.
Negyedik osztályosok Voltak, amikor a következők történtek: az osztály szerette a Tanár Urat, mert tudott a diákok nyelvén beszélni. Nem csak a tananyagot beszélték meg, hanem a mindennapi eseméryeket, politikai fordulatokat, lskolai eseményeket, kamaszkori problémákat. Az osztály tanulói és tanárai közti jó vagy rossz kapcsolatban is iránymutató tudott lenni. Sajátságos humora, iróniája, kissé pesszimista látásmódja tetszett a gyerekeknek. A tanulók számára az ő tudása, külseje, magával szembeni iróniája is szimpatikus volt. Felnéztek rá, hogy olyan kitartóan gyűjtötte a Marcaliban és környékén megtalálható tárgyi emlékeket. Ők is buzgón segítettek ebben. Mivel az osztállyal jó kapcsolata volt, a gyerekeket érdekelte a "bánata" és tervei. Megtudták, hogy a Marcaliban nyíló múzeumnak szívesen lenne a vezetője, hisz régóta gyűjtötte a régiségeket. De más lett a múzeum igazgatója, és ez mélyen érintette az osztályt, igazságtalannak érezték. Úgy döntöttek, hogy levelet írnak a megyéhez, gondolván, hogy a kinevezés onnan származik. Beszámoltak a levélben a Tanár Úr
munkájáról, méltánytalannak érezték, hogy nem ő kapott megbízást a múzeum vezetéséhez. A Tanár Úr tudomására jutott ez a közbenjárás: azt mondta, erre nem volt szükség. Feleslegesen fáradozott az osztály. Ennek ellenére jól esett neki, hogy diákjai szót emeltek érte, hogy ragaszkodásukat és szeretetüket így is kinyilvánították.

Osváth Anna
nyugdíjas tanár