8700 Marcali, Petőfi u. 16.

+36 85 510 643

titkarsag@berzsenyimarcali.hu

Eddig csak interneten láttam elektromos autókról teszteket, bemutató videókat.  Nem is gondoltam rá, hogy alkalmam lesz kipróbálni ezt a napjainkban ritkaságnak számító járművet.

Egy héttel ez előtt Nagy György az iskolánkba látogatott, egy előadást tartott az elektromos energiával közlekedő gépekről. Mint kiderült az udvaron álló Nissan Leaf az ő tulajdona melyet egy szerencsés tanuló elvihette egy teszt vezetésre.

 

Ehhez mindössze egy kérdésre kellett megválaszolni. Negyvenöt perc elteltével meg tudtuk a vonatok hiába füstölnek, villanymotor hajtja kerekeiket, de a legérdekesebbek az autók voltak. Két teljesen elektromos autót emelnék ki az előadásból Tesla Model S amely hazánkban nem elterjedt a Leaf annál inkább. Elérkezett a kérdések ideje a vezetésért. Néma csend lett a jogosítvánnyal rendelkező diákokhoz szólt az első kérdés „Mekkora a Nissan nyomatéka?” a helyes válasz 260Nm. Még elhangzott három kérdés a hátsó ülések elfoglalásáért. Amint beteltek a helyek kimentünk a kocsihoz. Mindenki szemügyre vette, a bátrabbak feltették esetlegesen felmerülő kérdéseiket. Elhangzott a várva várt szó melynek mindenki eleget téve elfoglalta helyét. Az első furcsaság nem volt sebesség váltó kar helyette egy joystick (balra előre rükverc, balra üres, balra le előremenet és a parkoláshoz csak lekellet nyomni). A pedálok az automata gépjárművekhez hasonlóan várták a sofőr lábait, és a műszerfal nem is annak nevezném inkább egy tablethez hasonlítanám én állíthatom a mutatók stílusát a háttér színét. A legszokatlanabb az elindulás volt. Sebességbe raktam, leléptem a fékről és már gurultunk pedig a gázt meg se közelítette a lábam, de így csak 4km/h-ás sebességig gyorsult az autó onnan már a gázé a szerep. Nyomtam a pedált az autó egy hang nélkül növelte sebességét csak a gumik gördülését lehetett hallani. Fékezéskor már volt egy kis hangja, ami a villamosra hajaz. Ez a hang azért volt, mert nem fék lassította az autót, hanem a motor ami a lassításból nyert energiát visszatöltötte az akkumulátor celláiba. Ezeket leszámítva egy hagyományos autó tulajdonságaival rendelkezik.

Sajnos napjainkban még nincs megoldva az ilyen autók töltése, de már vannak pályázatok az egész országot lefedő töltőállomások kiépítésére.

Írta: Dénes Csongor