8700 Marcali, Petőfi u. 16.

+36 85 510 643

titkarsag@berzsenyimarcali.hu

Ősz óta izgalommal kísértük végig Nemes Jeles László Saul fia című filmjének nemzetközi sikereit. Órákon át olvastunk kritikákat, elemzéseket, tekintettünk meg interjúkat, beszélgetéseket az alkotókkal. Élőben néztük  tanórán a Golden Globe internetes közvetítését.

Végre a múlt héten a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium mozgóképkultúra-és médiaismeret fakultációsai húsz fővel s kísérő tanáraikkal együtt láthatta a filmet Kaposváron, a Szivárvány Kultúrpalotában. Köszönet Baloghné Bíró Mária tanárnőnek, hisz az ő segítségével jutottunk be a Munkácsy Mihály Gimnázium tanulóinak tartott vetítésre.

Bízom benne, hogy Marcaliba is eljut a film, hisz ez az az alkotás, amit feltétlenül moziban kell először megnézni. S minél több tanulónak s persze felnőttnek is látnia kell!

Írta: Horváthné Csoszó Gyöngyi