Ballagási beszéd

Tanévünk legnagyobb ünnepén nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm vendégeinket! Kezdhetném ezt a beszédet a búcsúzás és az elmúlás érzésének kifejtésével, de hagyom, hogy ezt ti magatokban fogalmazzátok meg. Kis idő elteltével biztos vagyok benne, hogy a gimnáziumunkkal kapcsolatos személyes emlékeink, élményeink előtörnek belőlünk, amint tudatosul bennünk az, hogy a mindennapos és megszokott kedves pillanatokban nem lesz többé részünk.

Például nem leszünk többé Józsik a fizika teremben, Jandrics tanár úrral sem akasztjuk össze már a bajszunkat, és nem kapunk simogató köszöntéseket Erika nénitől sem. Rengeteg humoros percet szereztünk egymásnak ezalatt a 4 illetve 5 év alatt, ami összekovácsolta mindkét osztályt. Számos iskolai programban vehettünk részt az évek során, melyek segítettek minket abban, hogy kialakuljon egy együttműködő osztályközösség.

Számomra emlékezetesek maradtak az osztálykirándulások, 9-ben ugyan csak a gimnázium udvaráig jutottunk el, de ahogy az évek múltak, úgy nőtt az úti célunk távolsága szeretett iskolánktól. Ugyanakkor az utolsó évünk egyik legemlékezetesebb eseménye, a szalagavató is joggal érdemel említést. A keringő próbákra néha már kicsit nyűgösen érkeztünk, de Adri néninek mindig sikerült a társaság figyelmét fenntartani. Családias légkör, mosolygó arcok és jó hangulat. Én így emlékszem vissza ezekre az órákra, amiket sokszor hiányoltunk a szalagavató elmúltával.

Kedves Tanáraink!

Ezúton szeretnénk megköszönni támogatásukat, segítségüket, az iránymutatásaikat és azt a rengeteg tudást, amelyre Önök nélkül sosem tehettünk volna szert. Hálásak vagyunk azért, hogy mindig bizalommal fordulhattunk Önökhöz, bármilyen problémáról volt is szó. Köszönjük a mérhetetlen türelmet, a sok-sok törődést, a dolgozatok javításával töltött hétvégéket.

Önök akkor is mellettünk álltak, amikor igazán szükségünk volt rá: akkor, amikor nem biztos, hogy megérdemeltük. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy bebizonyítsuk: érdemes volt bízni bennünk.

Kedves Szülők!

Sosem tudnánk eléggé megköszönni a fáradságos munkát, a támogatást, a gondoskodást és a szeretetet, amiket feltétel nélkül adtatok nekünk. Sokszor kellett szembenézniük egy folyton szétrámoló gyermekkel, aki mindenben a játékot látta, majd egy kisiskolással, aki sebekkel a kezén hazatérve hevesen panaszolta el bánatát. A későbbiekben pedig egy dacoló, mindent tudó kamasszal, akinek valamilyen problémája mindig akadt, de az ok számtalanszor még számára is ismeretlen volt. Nagy köszönettel tartozunk az áldozatos munkáért.

Most pedig az alsóbb éves diákokhoz szeretnék szólni. Kívánom, teljesüljenek kívánságaitok, váljanak valóra álmaitok. Töltsétek hasznosan és eseménydúsan a még itt töltött időtöket! Sosem fogunk benneteket elfelejteni. Sok sikert kívánok az elkövetkezendő éveitekhez!

Kedves ballagó Diáktársaim!

Hihetetlen, hogy ma szólt utoljára a csengő nekünk. Eddig bele sem gondoltunk, hogy ez mit jelent. Hiszen ma elhagyjuk a gyermekkort a maga gondatlan boldogságával. Útjaink, nem sokára elválnak, de hiszek benne, hogy hamarosan valahol ismét keresztezni fogják egymást.

Kassák Lajost idézve: „Aki elment, az elment, de aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen.”