2016. szeptember 9-én, pénteken délután biciklitúrát tettünk Niklára. Bennünket, kilencedikeseket néhány felsőbb éves diák és tanáraink kísértek. Tanítás után gyülekeztünk, majd Miklós István tanár úr vezetésével útnak indultunk.

A nagy hőségben félúton megálltunk pihenni és inni. A biciklizés jó hangulatban telt, hamarosan megérkeztünk Niklára, a Berzsenyi kúriához. Egy kedves néni mutatta meg nekünk a múzeumot, azt a házat, amelyben gimnáziumunk névadója élete nagy részét töltötte. Ezután elbicikliztünk a temetőbe, ahol osztálytársunk, Baranyi Liána elszavalta Berzsenyi A szerelem című versét, majd megkoszorúztuk a költő sírját.


Cseh Noémi 9/Ny