Bertók László regionális versmondó verseny, Nagyatád

December 9-én Nagyatádon zajlott a Bertók László költő tiszteletére megrendezett versmondó verseny. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével a költő és felesége. Somogy, Zala, Tolna és Baranya megyéből gyűltek össze a versszerető középiskolások és felnőttek. A délelőtti első fordulóban a versenyzők Bertók László egy szabadon választott művét adták elő.

Ez alkalommal ritka pillanatban lehetett része a versenyzőknek, hiszen az előadott mű alkotója a hallgatóság soraiban ült, így az ő reakcióin mérhették le, egyetért-e a vers értelmezésével. Délután a második fordulóban egy-egy szabadon választott verset hallhatott a közönség a huszonhat indulótól. Majd a zsűri értékelése és a díjkiosztó feszült pillanatai következtek. Mi, marcaliak igazán büszkék lehetünk versmondóinkra, ugyanis a 3. helyen Baranyi Liána, gimnáziumunk 9. E osztályos tanulója végzett. Őt doktor Kurucz Ádám Konrád, szintén marcali versmondó előzte meg a 2. helyen. A zsűri a legjobbnak egy nagyatádi versmondót talált.

A szép és izgalmas pillanatok, a jutalmak és gratulációk mellett emlékezetes marad számunkra Kiss László, a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének biztató elköszönése: Hajrá, Marcali!