Üzemlátogatás a Paksi Atomerőműben

Az őszi szünet első napján iskolánk 32 tanulója 6 felnőtt kísérővel utazott Paksra, hogy megismerkedjen az atomerőmű működésével. Kora reggel kellett indulni, mivel az előzetes regisztráció miatt 11 órára várták csoportunkat.  A Tájékoztató és Látogatóközpontban teljes körű információt kaptunk az atomerőmű környezeti hatásairól, az energia előállításának, majd a termelt villamos energia háztarásokig eljuttatásának folyamatáról. Ezt követően szigorú biztonsági ellenőrzés mellett léphettünk be az üzemi területre, ahova csak 16 éves kor felett lehet bemenni.  Itt bepillanthattunk a látogatófolyosókról a blokkvezénylőbe, illetve a reaktorcsarnokba. Az egyéni védőfelszerelések (védősisak, füldugó) felvétele után körbe sétáltuk a turbinacsarnok egyik turbinagenerátorát.

A közel három órás program után visszatérve a látogatóközpontba mindenki készíthetett magának emlékérmet, esetleg írhatott képeslapot ismerőseinek, és hozhatott magával kis műanyag pasztillákat, amelyek az atomenergia hatékonyságát modellezik.

A szerzett információk - remélhetőleg - a kiránduláson résztvevőknek az atomenergiával kapcsolatos szemléletét is formálta.

Miklós István