8700 Marcali, Petőfi u. 16.

+36 85 510 643

titkarsag@berzsenyimarcali.hu

Iskolánk pedagógusa, Kőrösi András a tanításon kívül a Magyar Labdarúgó Szövetség által 10 éve életre hívott Bozsik Intézményi Programjában is részt vesz. Ennek a programnak elsősorban a célja a közoktatási intézmények (iskolák, óvodák) csapatai számára rendszeres játéklehetőség biztosítása, az egészséges életmódra-nevelés társadalmi céljai megvalósításának elősegítése, a magyar labdarúgás utánpótlásbázis szélesítése és a gyermeklabdarúgás népszerűsítése. Kollégánk munkáját 2016-ban a Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség, idén pedig a szeptember 28-án megrendezésre került OTP Bank Bozsik Intézményi Program Tanévindító Fesztiválján a Magyar Labdarúgó Szövetség is díjazta. Az elismerést Nyilasi Tibor, 70-szeres magyar válogatott adta át. Gratulálunk, további sok sikert a munkájához!

Pénteken lehetőségünk nyílt részt venni Kaposváron a Kutatók Éjszakáján. A programsorozat célja, hogy népszerűsítse a kutatói pályát, a természettudományokat. A PTE Egészségtudományi Karán és a Kaposvári Egyetemen jártunk, ahol számos program és előadás várt bennünket. A gyógytea-kóstolástól a helyes kézmosásig, a baleset megelőzéstől a mikroszkópozásig, a szabadulószobától az injekciós szimulátorig, számtalan interaktív programmal készültek a szervezők az érdeklődők számára. Az előadásokon választ kaphattunk többek között arra, hogy vannak-e a mimózának érzelmei, milyen hatásai vannak az éghajlatváltozásnak a Kárpát-medencében, illetve programozhattunk LEGO-robotokat.

Ma került sor hagyományos tanévzáró ünnepségünkre. A diákok megkapták bizonyítványukat és akik a tanév során tanulmányi eredményükben, sportban, tanulmányi versenyen, vagy egyéb területen kiemelkedtek, az ünnepségen jutalmat kaptak.

Kitűnő tanulmányi eredményéért nevelőtestületi dicséretben részesült:

Makai Zsófia Panna 9.A
Tóth Marcell 9.A
Ámmer Fanni 11.B
Ivók Réka 11.E
Osvald Bettina 11.E

Jeles tanulmányi eredményéért nevelőtestületi dicséretben részesült:

Posza Gréta Cintia 9.A
Horváth Ádám  9.A
Kővári Kristóf 9.A
Gáspár Gellért 9.B
Baranyi Liána 10.E
Gáspár Gréti 10.E
Hosszú Regina 10.E
Kuti Melitta 10.E
Pajor Gergő 11.B
Csécs Janka 11.E
Pintér Hargita 11.E

Tanulmányi és sporteredményeiért dicséretben részesült:

Borbély Bori 9.B
Németh Zsóka 9.B
Harcz Bence 11.B
Pálfi Péter 11.B

Sporteredményeiért dicséretben részesült:

Dudás Virág Anna 9.A
Pálfi Gergő 9.B
Gaál Virág Fanni 10.B
Légrádi Emese 10.B
Tasnádi Martin 10.B
Bellin Davide 10.E
Horváth Dárius 10.E
Kiss Lajos Bence 10.E
Kuti Melitta 10.E
Szántó Júlia 10.E
Bojtor Barnabás 11.B

Oklevelet kapott Bognárné Lázár Magdolna és Káplár Veronika, akinek tanítványa a Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei/körzeti fordulóján a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium legeredményesebb versenyzője lett.

Oklevelet kapott a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium  csapata: Fehér Gergely, Ambrus Zoé, Fazekas Bálint a XVIII. Cultura Nostra Kárpát-Medencei Történelmi Vetélkedőn való eredményes részvételért.

Példamutatóan Szép Magyar Beszédért Baranyi Liána részére a Kazinczy – emlékérmet adományozza a Kazinczy-díj alapítványi bizottság.

A 2017/2018. tanévben elért eredményes tanulmányi munkáját és kimagasló sportteljesítményét elismerve Baranyi Liána részére a Magyarország jó tanulója, jó sportolója – 2018 címet adományozza az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A Berzsenyi Dániel Gimnázium kilencedikes tanulóinak máris mozgalmasan alakult az első hét. A hagyományoknak megfelelően a szeptember 2-án tartott tanévnyitó ünnepségen vehették át a Berzsenyi-kitűzőt, 6-án pedig biciklitúrát tettek Niklára. Névadónk, Berzsenyi Dániel kúriáját látogatták meg, rövid tárlatvezetéssel. Az emlékház előtt verssel emlékeztek meg ódaköltőnkről. Ezután a temetőhöz kerekeztek, ahol koszorút helyeztek el Berzsenyi Dániel sírjánál. Jártak a méhészeti kiállításon is, ahol interaktív játékok segítségével ismerkedhettek meg a szakmával. Ez a tartalmas délután remek lehetőség volt a diákok számára, hogy máris összekovácsolódjanak kicsit.

 

Monostori Erzsébet 9.A

Ma reggel megkezdődött a szóbeli érettségi vizsga a 12.E osztályban. A 12.B tanulóinak még van 1 hetük, mielőtt számot adnának a tudásukról. Reméljük, hogy az idő is kedvező lesz számukra és hamarosan mindenki sikeres érettségivel büszkélkedhet!