8700 Marcali, Petőfi u. 16.

+36 85 510 643

titkarsag@berzsenyimarcali.hu

A Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács által megrendezett vers- és prózamondó versenyen Baranyi Liána, gimnáziumunk 10. E osztályos tanulója 2. helyezést ért el a 21 Somogy megyei középiskolás között, így március 25-én részt vehet a Tehetséggálán a Szivárvány Kultúrpalotában.

 

Az első félév lezárásaként, egyben annak kipihenésére, ismét megrendeztük a farsangot. Akik nem fáradtak el az első félévi hajrában, eljöttek, hogy megnézzék a 9.B és a 10.B produkcióját. Aztán a 11.E osztály által szervezett vetélkedő keretén belül összemérjék erejüket a tanárok csapatával. A vetélkedő után következett a tombolahúzás, melyen értékes nyeremények találtak gazdára.

Ezúton szeretnénk megköszönni a tombolatárgyakat!

Z+D Nagykereskedelmi és Diszkont Kft.

Wajandt Barnabás

Szántó Virágbolt

Somogyvári Optika

Sole – Mizo Zrt.

Piton Díszállat Kereskedés

Perfecto Ruházati Butik

Marylla Bőrdíszműgyártó és Kereskedelmi Kft.

Marcali Múzeum

Lanocar Kft.

Kottán Cukrászda

Kézművesek Boltja

Gimnázium Iskola Büfé

Genux Női Divat

Euro Sarok

Dóra Barkács

DM – Drogerie Markt Marcali

Déghy Bt.

Bartis Gold Ékszerszalon

 

Nagyné Bakos Franciska

Czibula Diána – 12.E

Pintér Vivien – 12.E

Kurucz Konrád – 10.E

Molnár Karolin – 9.B

A Kaposvári Egyetem január 19-én tartott nyílt napot, melyen iskolánk 10 diákja és 2 kísérő tanár vett részt. Regisztráció után az egyetem dékánja köszöntötte az érdeklődőket, majd bemutatkozott az egyetem 4 kara. Megismerhettük az induló szakokat, majd tombolahúzás következett, melyen 3 ajándékcsomagot sorsoltak, amiből egyet mi hoztunk el.  Ezután, ha még több információhoz szerettünk volna jutni, a karok által kiállított standoknál volt lehetőség. Akit komolyabban érdekelt az egyetem, egy rövid campusviziten is részt vehetett.

Az első félév végén nem csak bizonyítványt osztunk, hanem jutalmazzuk azokat a tanulókat, akik kiemelkedő eredményt értek el.
3 tanulónak lett kitűnő a félévije:

Gáspár Gréti 10.E

Ámmer Fanni 11.B

Bene Fruzsina 12.E

16 tanuló jeles tanulmányi eredményt ér el:

Makai Zsófia Panna 9.A

Tóth Marcell 9.A

Horváth Ádám 9.A

Kővári Kristóf 9.A

Gáspár Gellért 9.B

Bojtor Norbert 9.B

Péter Fanni 10.B

Kuti Melitta 10.E

Pajor Gergő 11.B

Ivók Réka 11.E

Pintér Hargita 11.E

Osvald Bettina 11.E

Csécs Janka 11.E

Jankó Anasztázia Vivien 12.B

Czibula Diána 12.E

Kiss Barbara 12.E

Mint minden évben, idén is megrendezésre került iskolánkban a mézeskalács sütés. Hagyományosan ez a kilencedikes diákok feladata, mint az iskola fájának ünnepi díszbe öltöztetése is.

Nagyon jó hangulatban telt a délután. A mézeskalács tésztáját a szakács nénik készítették, amit köszönünk nekik. A gyúrást, szaggatást, díszítést már a diákok végezték. Sok szép díszes süti készült. A vidámságot tovább fokozta két tanuló között kialakult „liszt-csata”. Az elkészült kalácsokat a karácsonyi ünnepség után fogják diáktársaiknak és tanáraiknak kiosztani a kilencedikesek.