8700 Marcali, Petőfi u. 16.

+36 85 510 643

titkarsag@berzsenyimarcali.hu

A mai tanévzáró ünnepségünkön megköszöntük Harmath Virág iskolatitkárnak, hogy évek óta lelkiismeretesen segíti az iskola dolgozóinak munkáját.

  1. 06. 18-19-én került sor a 12.B osztály szóbeli érettségi vizsgájára.

2018. május 19-21. között - a pünkösdi hétvégén - 27 gimnazista 5 felnőtt kíséretével ismét körbe kerékpározta a Balatont.

Kiemelkedő munkájáért elismerésben részesült Káplár Veronika, a Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgató-helyettese, matematikatanára.

Május 5-én tartottuk meg hagyományos ballagási ünnepségünket, mely a végzősök számára a gimnáziumi évek befejezését jelentette.