8700 Marcali, Petőfi u. 16.

+36 85 510 643

titkarsag@berzsenyimarcali.hu

Múlt pénteken a vállalkozó szelleműek részt vehettek a TeSZedd! programban, melynek során a Zuhogó környékét és a bizei kerékpárút két oldalát tisztítottuk meg a hulladéktól. Köszönjük a diákok és a kísérő pedagógusok munkáját!

IMG 3741IMG 3742

 

kamera További képek

A Somogy Vármegyei Önkormányzat által szervezett „Értékeink megyén innen és túl” vetélkedő kaposvári döntőjében a középiskolás csapatok között negyedik helyen végzett a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium „Íjászok” csapata.
A MATE Kaposvári Campusa adott otthont a versenynek. Sokszínű feladatok voltak a verseny döntőjében.
Előzetesen egy PPT prezentációt, vagy kisvideót kellett készíteni a tanulóknak, abban bemutatva, hogy számukra mit jelentenek az „értékeink megyén innen és túl”. Tanulóink a szűkebb környezetük értékeitől indulva bemutatták a vármegye számukra kedves értékeit és végül eljutottak a Somogyhoz köthető „Hungarikumok”-ig.
A prezentációt közösen állították össze, annak a végső szerkesztését, az ötletes animációk beépítését Bogyó Gergő oldotta meg. Sajnos Gergő betegség miatt a döntőn nem tudott részt venni.
Az első feladatban egy népi hagyományt, szokást vagy dalt kellett előadni, bemutatni. Az Íjászok csapata somogyi táncokat mutatott be, a zsűri elismerő szavait elnyerve.
A négyfős koreográfiát a verseny előtti nap reggelén dolgozták át háromfősre és még este is azt gyakorolták – eredményesen.
A feladatok között volt tárgyfelismerés, VR szemüvegben mutattak helyszíneket és azokat fel kellett ismerni. A feladatlapokon meg kellett adni például, hogy ki milyen állatokra vigyáz a legelőkön.
Minden csapatnak beszélnie kellett egy a megyei értéktárban szereplő ember munkásságáról, életútjáról, somogyi kötődéseiről. Csapatunk nem bízta a véletlenre: Berzsenyi Dánielt választották.
A „Táncház”-ban a Somogy Táncegyüttes tagjaival táncolhattak közösen. Feladatként az együttes tagjai által bemutatott párostáncokat és a közben megszólaltatott hangszereket kellett felismerni.
Az ebédet az egyetem étterme biztosította. Köszönjük szépen a Somogy Vármegyei Önkormányzatnak, és a MATE munkatársainak a színvonalas rendezvény lebonyolítását és a vendéglátást!
A csapat tagjai: Horváth Erna és Lángi Nóra (10.A osztály), Bogyó Gergő és Lángi Csaba (10.B osztály).
Felkészítő tanáruk: Szaka Zsolt
Kísérőjük: Horváth Zsolt
Gratulálunk tanulóinknak a szép eredményhez!

IMG 3741IMG 3742

 

kamera További képek

Marcali Város Önkormányzata a város sportéletének fejlesztése érdekében végzett 2022. évi munkája elismeréseként a Marcali VSZSE női ifjúsági kézilabda csapatát az „Év Sportcsapata” Díjban részesítette.

A Marcali VSZSE női ifjúsági kézilabda csapata 2021-2022-es szezonban nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményével, viszontagságos utat megjárva végre felállhatott a dobogó legfelső fokára, megszerezve ezáltal a Magyar Kézilabda Szövetség által szervezett női III. osztályú Kézilabda bajnokság E csoportjának bajnoki címét. edzett és játszott, ennek köszönhetően a játékosok már szinte egymás gondolatát is ismerték. A 2021/2022-es bajnokságot megérdemelten nyerték meg, megelőzve számos nagy múltú és magasabb osztályban játszó egyesület korosztályos utánpótlás csapatát. A siker kulcsa az összeszokottság, fegyelmezettség és a kézilabda sport iránti alázat, egy jól irányító edző, valamint az, hogy a lányok nemcsak a pályán, hanem azon kívül is nagyszerűen megértették, megértik egymást. Tanulóink közül a csapat tagjai: Benkő Szonja, Kisgyura Száva, Komlódi Hanna, Novák Viktória, Palacskó Zorka, Szabó Kiara, Mika Sára. A csapat edzője: Szántó Angéla

 

 

IMG 3741

 

kamera További képek

„Második alkalommal rendeztük meg - felújított sportpályánkon - a házi kispályás labdarúgó bajnokságot, ami idén is sikeres volt. Jó iramú mérkőzéseken mérték össze erejüket az évfolyamok csapatai és úgy gondolom, hogy mindenki jól érezte magát az eseményen. A tanulók nagy gólokkal, szép védésekkel és látványos egyéni megoldásokkal örvendeztették meg a kilátogató szurkoló diáktársaikat. A küzdelmek után jutalmul minden résztvevő játékos Sport szeletet kapott.

A fényképeket tanulóink készítették (Boda Mirtill, Klettner Hanna, Torma Richárd).

Végeredmény:

1. hely: 10.A – 10.B

2. hely: 11.B

3. hely: 12.A – 12.B

4. hely: 9.B

Legjobb kapus: Tar Viktor

Legjobb mezőnyjátékos: Sinka Líviusz

Gólkirály: Péter Kristóf

Köszönjük a részvételt mindenkinek és gratulálunk az eredményekhez!

Reméljük, hogy a jövő heti röplabda házibajnokság is hasonlóan sikeres lesz!

Sinka Líviusz – a DÖK elnöke

 

 

IMG 3741IMG 3742

 

kamera További képek