8700 Marcali, Petőfi u. 16.

+36 85 510 643

titkarsag@berzsenyimarcali.hu

Pénteken a Gimnázium tornatermében az iskolánk igazgatója, Kőrösi András és Sinka Líviusz, a Diákönkormányzat elnöke nyitotta meg az összes tanulónkat megmozgató rendezvényt.
Sinka Líviusz átvette az iskola kulcsát és egyúttal egész napra a hatalmat is az intézmény felett – az erre való jogosultságát a később levetített ötletes kampányfilm is igazolta. A lehetőséggel élve a végzős tanulók azonnal kiosztották az új tanulóknak – a tanári karnak – az ellenőrzőit. Kellemes meglepetésként mindenki kapott egy-egy jól megindokolt osztályfőnöki dicséretet az eddigi tevékenységéért.
A kilencedikesek fergeteges bemutatkozó műsorukban többek között dalokba foglalták, hogy milyen érzés gimisnek lenni, majd ízelítőt adtak abból, hogy mire lehetnek még képesek a következő tanévekben.
A végzős tanulók magas technikai színvonalon elkészített és humoros, ötletes kampányfilmjének a levetítése után az általuk megtervezett és lebonyolított, játékos és gyakran humoros Gólyaavatóval folytatódott a program. Az eskütétel után a kilencedikesek is teljes jogú polgáraivá váltak az iskolának – végre igazi „berzsenyisek” lettek.
A 11. évfolyamos tanulók által szervezett „Aulás” vetélkedőn az osztályok csapatai mérték össze tudásukat. A Gimnázium rejtett titkaival kapcsolatosan eddig megszerzett ismereteiket tudták kamatoztatni a megmérettetésen. Emellett ügyességüket és műveltségüket is bizonyíthatták. A Tanárok csapata is kitett magáért és a tanulók lelkesedését helyenként felülmúlva oldották meg a feladatokat – nagy sikert aratva a diákság körében. A vetélkedő jutalmazásához hozzájárult Kottán Cukrászda és a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület. Köszönjük szépen!
Utolsó programként a végzősök csapata megküzdhetett a „Tanárok” röplabdacsapatával. A mérkőzést Szabó Mihály elfogulatlan bíráskodása mellett zajlott.
Az eseménydús nap a diákság számára szomorúan zárult. A diákigazgató kicsit kéretve magát, de végül visszaadta az iskola kulcsát Kőrösi András igazgató úrnak.
A rendezvényen a programokat a diákigazgató mellett Horváth Erna és Makai Eszter Laura, míg a vetélkedő alatt a feladatokat Tóth Fedóra és Bogyó Gergő konferálta.
Köszönet jár mindenkinek, aki bármilyen módon szervezte, alakította a nap programjait! Természetesen köszönet illeti meg a programokon aktívan résztvevő tanárokat és diákokat egyaránt – látszott és érződött folyamatosan, hogy tudják: ez értük van! Jó volt látni, hogy a délutáni zárás ellenére mosolygós emberek távoztak a jól megérdemelt otthoni pihenésre.
 

IMG 3741IMG 3742

 

kamera További képek

Szeptember 29-én (pénteken) a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium diákjai első alkalommal csatlakoztak a Magyar Diáksport Szövetség által életre hívott kezdeményezéshez, mely a közös, élményszerű testmozgást hivatott népszerűsíteni. A zenével kísért közös bemelegítés után a tanulók különböző állomásokon mérhették össze rátermettségüket a legnépszerűbb csapatsportokban, teniszezhettek és tollasozhattak, valamint népi játékokkal ismerkedhettek meg. Az esemény lezárását jelentő 2023 m-es távot a résztvevők három iskolakörrel teljesítették, melyet mindenki fizikai állapotának megfelelő tempóban futott vagy sétált végig.

IMG 3741IMG 3742

 

kamera További képek

2023. 09.25-én, hétfőn a Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium atlétái az Atlétika Ügyességi Csapatbajnokság Megyei Döntőjén vettek részt, ahol szép eredményeket értek el. 7 csapattal neveztünk, akik 4 első és 3 második helyet szereztek.

1. helyezettek:

Fiú távolugró csapat:
Börczi Barnabás, Tar Viktor, Pusztai Levente,
Péter Kristóf, Lángi Csaba

Fiú svédváltó /100-200-300-400m/:
Péter Kristóf, Lángi Csaba, Tar Viktor, Pusztai Levente

Leány svédváltó /100-200-300-400m/:
Bedő Korina, Tóth Fedóra, Tar Vivien, Szarka Liliána

Leány távolugró csapat:
Bedő Korina, Tóth Fedóra, Nyári Glória,
Szarka Liliána, Tar Vivien

2. helyezettek:

Fiú távolugró csapat:
Nyerges Roland, Rózsa Bence, Tordai Attila,
Takács Gergő, Tóth Csanád

Fiú magasugró csapat:
Lángi Csaba, Pusztai Levente, Nyerges Roland,
Tar Viktor, Péter Kristóf

Fiú svédváltó/100-200-300-400m/:
Nyerges Roland, Rózsa Bence, Tordai Attila, Tóth Csanád

IMG 3742

 

kamera További képek

Iskolánk névadójára emlékezve szeptember 29-én került sor a hagyományos Berzsenyi-vetélkedőre, amelyet a kistérség és a város általános iskoláinak 7-8. osztályos tanulói és a 9. évfolyamos gimisek számára hirdettünk meg. 10 csapat mérte össze tudását változatos feladatok megoldásával Berzsenyi életéből, munkásságából, műveinek ismeretéből.
A jó hangulatú vetélkedőn végül a Noszlopy Gáspár Általános Iskola és AMI hetedikesei bizonyultak a legjobbnak. A győztes csapat tagjai: Kósi Rebeka, Kottán Veronika, Máté Anna és Molnár Katherine. Második helyezett a Marcali Mikszáth Kálmán Általános Iskola Biró Levente, Biró Réka, Hidasi Hanna, Samu Kitti alkotta csapata lett. Harmadik helyen az Öreglaki Általános Iskola tanulói: Szabó Dorottya Sára, Dezső Nimród, Lukács Noel, Miletics Péter István végeztek. További helyezések:
4. hely 5. számú csapat
5. hely 2. számú csapat
6. hely 8. számú csapat
7. hely 1. számú csapat
8. hely 6. számú csapat
9. hely 10. számú csapat
10. hely 9. számú csapat
Gratulálunk a győzteseknek!

IMG 3741IMG 3742

 

kamera További képek