SAJTKUKACZ zenekar

A foglalkozás több szempontból is újdonság volt a diákoknak, és ennek köszönhetően eleinte nagyon félénken közelítettek a témához.

 

Bár az ellenkezőjét feltételezhetnénk, nagyon keveset találkoznak kortárs magyar versekkel, megzenésített versekkel pedig még kevésbé, pedig a dupla foglalkozás során is nyilvánvalóvá vált, hogy főleg a zene és a humor volt az a két dolog, ami közelebb hozta hozzájuk az irodalmat és a többi embert.

A másik új élmény a fogyatékkal élő emberekkel való találkozás és együttműködés volt. Sokszor éppen ők voltak azok, akik bátorsága a diákokat is cselekvésre, jelen esetben versek felolvasására, késztette. A kezdeti bátortalanság feloldódott, és egyre magabiztosabbak lettek a versek, egyre hangosabb az ének és utána a nevetés. Mindenki átélhette a közösségi alkotás élményét, amint a közösen kiválasztott és megzenésített új művészeti alkotást kicsit a sajátjaként is énekelte a többiekkel.

A résztvevők vastapssal értékelték a jelentkezők bátorságát, ami jó hatással volt a magabiztosságukra. Magukon a verseken kívül zenetörténeti, zeneszerzői és egyéb társművészeti ismeretekkel is gazdagodhattak egy-egy vers példáján keresztül. A tanulók a kortárs alkotók verseit megzenésített formában hallva megtapasztalhatták, hogy az irodalom és az alkotás nem egy halott műfaj, nem a múlt része, hanem nagyon is élő, és ugyanúgy tud megnevettetni, elszomorítani, ugyanúgy tud modern és mai lenni, mint a manapság divatosabb művészeti ágak. Az alkotás aktív résztvevőjeként pedig sikerült kicsit a kulisszák mögé is tekinteni, ami esetleg egyeseket a későbbiekben saját művek létrehozására sarkall.

Ősz Marietta