Nem mondható, hogy unalmasan indult volna az idei balatoni kerékpártúra. Az erősebb idegzetűek már napok óta az időjárás-jelentést bújták, míg a többség megadta magát a sorsnak, mondván, „ahogy esik, úgy puffan”: elindulunk, aztán majd meglátjuk.

Hát, meg is láttuk, mert az indulás reggelén igencsak barátságtalan idő köszöntött ránk jó kiadós esővel. Azonban ez láthatóan nem szegte kedvét senkinek. Csaknem egytől-egyig megérkezett mindenki, ráadásul lelkesedésből és jókedvből sem volt hiány. Így indultunk el a másik csoporttal közösen, tetőtől-talpig nejlonba csomagolva, hogy egészen Máriáig tekerjünk félig süketen és vakon, csak az előttünk haladó hátát figyelve, és reménykedtünk, hogy hamarosan kellemesebb körülmények fogadnak majd. Márián aztán egy gyors kávé és „isten veletek” után mi Fonyódnak vettük az irányt, a többiek pedig Keszthely felé próbálkoztak. Hosszú és embert próbáló nap állt előttünk, de szerencsére a délután közepére kitisztult az ég, és a napsütés segített mind a hangulat, mind az izmok karban tartásában. Miklós tanár úr a jó időre való tekintettel néha elég erős iramot diktált, mert félő volt, hogy esetleg megint beborul, és érdemesebb lesz körbeúszni, mint biciklizni a tavat. Bár az aznapi cél előtt az utolsó kilométerek már nagyon lassan teltek, végül sikeresen begurultunk Siófokra, ahol verőfényes napsütés, meleg fürdő, meleg étel, puha ágy, és a csodaszép Balaton várt minket.

Sajnos másnap reggel ebből mind eltűnt a meleg is és a napfény is, ugyanis az időjárás majdnem hasonló arcát mutatta, mint induláskor, ráadásul az előzetes vélemények alapján a második nap a legnehezebb és leghosszabb. Bár az eső szerencsére elállt, jutott bőven szélből és hidegből, miközben próbáltunk az északi partra jutni, aztán annak dimbes-dombos tájain és alattomos emelkedőin továbbküzdeni magunkat Tihany felé. És láss csodát, megint kegyes lett időközben hozzánk az ég, és kezdett egyre kellemesebb idő lenni. Tihany lábánál kettéváltak útjaink, mert a bátrabbak a nyakukba vették a bringát, és megmászták a tihanyi apátságot, míg a kevésbé bátrak Örményesnél várták be a csapatot, akiknek látszólag meg se kottyant az a pár száz méter emelkedő. Még egy utolsó erőfeszítésre volt szükség, és már az aznapi szálláson, Balatonszepezden találtuk magunkat, ahol gőzölgő babgulyás és elképesztő panoráma várt minket, mintha a Paradicsomba érkeztünk volna meg.

A harmadik napra már mindenki csak legyintett: ugyan, innen becsukott szemmel is hazatalálunk már. Az idő végre megadta magát, mert végig napsütésben, bár talán egy kicsit túl erős szélben tekerhettünk végig a csodaszép badacsonyi tájon. Meg is álltunk több helyen is hódolva a gasztronómiai és egyéb kulturális élvezeteknek. És bár minden jóra fordult, a csapaton azért már kezdett látszani a fáradtság, mikor Keszthelyre értünk. Ráadásul innen már csak rutin volt a hazatekerés, új élmények már nem nagyon vártak ránk, csak a hazatérés öröme, ami persze hasonlóan kellemes. Még egy gyors pihenő Márián, és hopp, már otthon is vagyunk, már mindenki tolja is fel a bringát a marcali emelkedőkön. Mert kizárt, hogy azt az utolsó pár métert le tudjam tekerni!

Köszönjük a szervezést Miklós István tanár úrnak, aki immár 24. alkalommal buzdítja a Balaton megkerülésére a gimnazistákat!

Ősz Marietta